[ No Description ]



 



RM 14.48

Az ezredfordulón, Nagy Emilné dr. Göllner Mária emlékiratainak gondozása közben már foglalkoztatott „Kisapa”, Nagy Emil sorsa is: milyen ember volt, hogyan élhetett mint családfő, mennyire hatott egymásra e nem mindennapi férj és feleség?El kellett telnie még négy esztendőnek, hogy fiuk, Nagy István kéziratának talán egyetlen megmaradt példánya e sorok írójának kezébe kerülhessen. Ahosszúra nyúlt feldolgozás alatt Nagy István özvegye is elhalálozott.Karmikus kötelességemnek éreztem, hogy ezt az életrajzot is napvilágra hozzam, ugyanúgy, ahogy a család többi tagja esetében megtettem, először csak részletekben, virtuális formában. Akönyv fizikai megjelenéséhez az Ausztráliában élő Nagy Sándor hozzájárulása, és természetesen a Fapadoskönyv közreműködése is szükséges volt.Nagy Emilnek a mottóban idézett gondolatai prófé­tikussá váltak. ’45 után házukat államosították, felesége és Kristóf fia Svájcba menekültek, őt magát kitelepítették. István fiukat kémkedés vádjával 15 évre ítélték, ebből 4 évet ténylegesen börtönben is töltött.Az általa gondozott kézirat több oldalán áthúzott, ám többnyire még olvasható szöveg volt, amiket akkor még nem, ma már nyilvánosságra lehet és kell is hozni. ATrianonról szóló részek, a revízió, az angolbarátság olyan témák, amik érthető, hogy kihúzásra jelöltettek. Ez akkor történhetett, amikor Nagy István tett egy kísérletet a kézirat kiadására, ám a Szépirodalmi elfektette azt…Akézirat régies nyelvezetét meghagytam. Afelismerhetetlen, illetve hiányzó részeket szögletes zárójelben lévő három ponttal jelöltem. Aszerző korában még általános műveltséggel megérthető idegen szavak, kifejezések magyar megfelelőjét lábjegyzetekben igyekeztem érthetőbbé tenni a XXI. századi olvasónak. Nagy Emil levelezésének nemrég előkerült néhány részletét (betűhíven) az életrajz megfelelő helyeire illesztettem.Nagy Emil egyéb munkáinak feldolgozása további kutatómunkát kíván, aminek eredményei egy gazdagabb, fényképekkel illusztrált kötetben találnának méltó helyet – a jövőben.Köszönet Adél lányomnak lelkes diktálásáért, a szöveg egy részének beviteléért. Juhász József
view book