Atlantisz by Paul Hut

− Gondolom van valami tervük is. − szúrta közbe rosszat sejtve Paul.
− Természetesen, és minden nagyképűség nélkül mondhatom, zseniálisan egyszerű − jelent meg egy önelégült mosoly Martinez arcán. − Amíg maguk megpróbálják felvenni a három közül valamelyik csoporttal a kapcsolatot, mi a távolból figyelünk, és lecsapunk az önöket megtámadó gyanútlan banditákra… aztán már csak ki kell szednük belőlük a megbízóik nevét, hogy visszakövethessük a nyomokat egészen a forrásig!
− Ez valóban szuper terv! Azért nyugtasson meg, a kiagyalóját már kezelik, ugye?!
Paul egyáltalán nem lepődött meg Elaine nyers szavain, hiszen még mielőtt megszólalt volna, ő a fiataloktól olyannyira irigyelt telepatikus képesség nélkül is biztosra vette, hogy a felesége képtelen lesz féken tartani a nyelvét ekkora ökörség hallatán.
Ezért is nem ő tette fel a kérdést.
Ami Martinezt egy cseppet sem bántotta:
− Belátom, elég sok a bizonytalansági tényező, viszont ennél többet jelenleg nem tudunk tenni − válaszolta szenvtelenül. − Ki tudja, végül hátha szerencsénk lesz!